Még időben van! Felhívás – Kamara Virtuózok – komolyzenei tehetségkutató

Már megint együtt lógnak a gyerekek és dobol, dübörög a banda? Itt a lehetőség, mutatkozzanak be együtt!

Felhívás – Kamara Virtuózok – komolyzenei tehetségkutató
„Elsők az egyenlők között”

A Virtuózok idei szezonja az együtt-zenélés örömét, közösségformáló erejét kívánja megéreztetni a nézőkkel. Olyan muzsikáló csoportokat várnak, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a zenén keresztül.

Az együttesek tagjainak száma minimum 3, maximum 10 főből állhat, az átlagéletkor nem lehet 35 évnél több.

Bármely akusztikus hangszerrel lehet jelentkezni, ami mozgatható és szállítható, illetve énekegyüttes vagy ének és hangszer együttes is beadhatja jelentkezését. Az együttesnek maximum 2 olyan tagja lehet, akinek felsőfokú zenei végzettsége van.

A jelentkezés menete

 – a jelentkezést a virtuozok@mtva.hu címre kell elküldeni

– a jelentkező visszaigazoló e-mail –t kap, mellékleteként csatolva a kitöltendő űrlapokkal (Jelentkezési lap / adatkezelési nyilatkozat, illetve – kiskorú jelentkezőknek szülői beleegyező (törvényes képviselői) nyilatkozat a jelentkezéshez és részvételhez való feltétlen hozzájárulásról)

– a jelentkezési űrlapon szükséges lesz majd megadni a formációban résztvevő hangszerek nevét, az együttes tagjainak nevét, az együttes tagjainak születési évszámát, a tagok zenei tanulmányait, a kapcsolattartó e-mail címét, telefonszámát, öt, 3-8 perc hosszúságú, zeneműnek – a reneszánsztól a kortárs zenééig – a címét

– a kitöltött, kapcsolattartó által aláírt jelentkezési lapot, illetve – amennyiben szükséges, a szülői beleegyező nyilatkozat(ok)at, valamint a megadott zeneművek közül, az egyik darab vágatlan videofelvételét kérjük csatolmányként elküldeni a virtuozok@mtva.hu címre. A jelentkezési folyamat ezzel tekinthető lezártnak.

Jelentkezési határidő: 2019. március 5. éjfél

A Kamara Virtuózok felhívásáról bővebb információ a www.mediaklikk.hu/virtuozok oldalon található.

Forrás: https://www.mediaklikk.hu/
Fotó: https://www.mediaklikk.hu/galeria/2018/06/11/virtuozok-2018-finale

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük