Göcseji dombérozó – Hagyományokra épülő, új rendezvénysorozatra készülnek a göcseji falvakban

Kávás, 2019. február 28., csütörtök (MTI) – Hagyományokon nyugvó és új elemekkel kiegészülő rendezvénysorozatra készülnek a göcseji falvak: a IV. Göcseji Dombérozó elnevezésű programsorozat keretében július 12. és július 21. népzenei és néptáncos estekkel, programokkal, sportversenyekkel, tudományos előadásokkal és gasztronómiai kínálattal is várják a látogatókat.

     A tíznapos “dombérozó” keretében a vidék sokszínűségét, a tájegység hagyományait, értékeit szeretetnék bemutatni – mondta Magai Ágota ötletgazda és a rendezvény főszervezője a csütörtöki programismertető sajtótájékoztatón.

A programsorozatot 2015-ben a Göcsej Civil Társaság indította el, idén pedig megalakult a szervezéshez hátteret biztosító Göcseji Dombérozó Egyesület – fűzte hozzá.

Az idei programban többek közt templomi koncertek, színjátszó előadások, kézműves bemutatók, nyitott porták és gyalogtúrák is szerepelnek. A tájházakban hagyományokhoz kapcsolódó programokat szerveznek, Csonkahegyhát a parasztolimpia helyszíne lesz.

Gellénházán az olajipar történetét, míg Milejszegen az olajsajtoló üzem működését ismerhetik meg látogatók. Boncodföldén az erdők-mezők kincseire, a gyógyfüvekből készült természetes anyagokra hívják fel a figyelmet.

Káváson Szényi Zoltán festőművész, Szentkozmadombján pedig Nemes László festőművész alkotóházában szerveznek interaktív programokat – sorolta a program főszervezője.

A “nyitott pincékben” zeneszóval várják a vendégeket, a göcseji ételek és italok kóstolása mellett a vendégek a jellegzetes ételek, készítését is megtanulhatják.

A záró napon, július 21-én az Együtt Zalaegerszegért Egyesülettel (EZE) közösen idézik majd fel az egykori búcsúk hagyományait és hangulatát a Göcseji Falumúzeumban. A szabadtéri kiállítóhelyen nagyon sok göcseji település tárgyi emlékeit és építményét – köztük a kustánszegi kástut, a kávási kerekes kutat – őrzik. A portákon helyi termelők és az érintett településeken élő emberek fogadják a látogatókat.

A göcseji dombérozó célja, hogy a falvakban élők felismerjék a térség turisztikai lehetőségeit. Szeretnék megerősíteni a szülőföldhöz való kötődést: a kulturális örökség bemutatása mellett azt is szeretnék megmutatni, hogyan lehet ezekből a meglévő értékekből olyan “termékeket, termékcsoportokat” fejleszteni, amelyek mindenki számára vonzóvá teszik tájegységet – foglalta össze Magai Ágota.

blo \ pmg

MTI 2019. február 28., csütörtök 13:23

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük