KPMG: Magyarország a 21. az önvezetési technológia alkalmazására felkészült országok listáján

Budapest, 2019. március 7., csütörtök (MTI) – Az önvezetési technológia alkalmazására leginkább felkészült országok világrangsorában a KPMG a 21. helyre sorolta Magyarországot, a listát Hollandia vezeti, a második Szingapúr, míg a harmadik Norvégia lett.

     A könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-nek megküldött közleménye szerint a társaság 25 szempont alapján 4 pillért állított fel, és ezeket értékelte az egyes országokban: szabályozás és jogalkotás, technológia és innováció, infrastruktúra, illetve fogyasztói elfogadottság.

A rangsorban jó eredményt értek el azok az országok, ahol már működik vagy hamarosan elindulnak olyan tömegközlekedési eszközök, amelyek közutakat használnak, de sofőr nélkül közlekednek. Ugyancsak jó eredményre számíthattak azok az országok, amelyek önálló kormányzati szervezetet hoztak létre az önvezetés bevezetésének támogatására.

Hollandiában a kormányzat aktív szerepet játszik az önvezetés bevezetésnek kidolgozásában, 2019 márciusában például várhatóan kiadják az első önvezető jogosítványt. Az ország központi szerepet játszik a nyugat-európai fő szállítási folyosókra tervezett konvojos rendszer kialakításában. Ebben a rendszerben a Benelux államok, Franciaország és Németország legfontosabb szállítási útvonalain olyan 100 járműből álló kamionkonvojok állnának össze – akár 30 centis követési távolsággal, amelyeket egy ember által vezetett, fő jármű vezet fel.

Ugyancsak jó eredményre számíthattak azok az országok, amelyek önálló kormányzati szervezetet hoztak létre az önvezetés bevezetésének támogatására, Magyarország és Szingapúr is részben ennek köszönheti előkelő helyezését – áll a közleményben.

Az is fontos szempont volt, hogy a kutatás-fejlesztésben milyen szerepet játszanak az országok. “Magyarország helyezésében fontos tényező a kutatás-fejlesztés szempontjából, hogy készül egy komplex, az önvezető autókhoz tervezett

tesztpálya Zalaegerszegen. Továbbá ígéretes, hogy a BMW is idetelepíti következő generációs járműveinek gyártását, ugyanakkor olyan globális jelentőségű önvezetéssel foglalkozó startup is működik Budapesten, mint az AImotive.” – idézi a közlemény Zsótér Mártont, a KPMG emobilitásért felelős menedzserét.

gpp \ gte

MTI 2019. március 7., csütörtök 15:55

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük