Tovább csökkent Zala megyében az álláskeresők száma

Zalaegerszeg, 2019. március 7., csütörtök (MTI) – Zala megyében 4 százalékkal csökkent egy év alatt az álláskeresők száma: január végén 6946-an szerepeltek a nyilvántartásban, 300-al kevesebben, mint egy évvel korábban – tájékoztatta a kormányhivatal az MTI-t.

     A hivatal adatai szerint január végén a gazdaságilag aktív népesség 5,3 százaléka volt nyilvántartott álláskereső, a ráta 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb, mint tavaly januárban.

Az álláskeresők kevesebb mint 7 százaléka, 456 fiatal pályakezdő. Tavaly havonta átlagosan 480 pályakezdő volt regisztrált álláskereső, 100-al kevesebb, mint az előző évben.

Az idén januárban 1159 álláskereső kérte felvételét a nyilvántartásba, a regisztrációból pedig 694-en kerültek ki. A kilépők közül 230-an váltak foglalkoztatottá, 200-an támogatás nélkül, az elsődleges munkaerőpiacon tudtak elhelyezkedni.

A közleményben kitértek arra is, hogy az év első hónapjában 500-al volt magasabb az álláskeresők száma, mint 2018 decemberében.

A munkaerő kereslet januárban alacsonyabb, mint az év többi időszakában, és az idényjellegű, szezonális foglalkoztatásra is kevesebb lehetőség van.

Januárban 600 újonnan bejelentett, nem támogatott álláshely volt Zala megyében.

blo \ gjé

MTI 2019. március 7., csütörtök 18:50

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük