Kutatóközpont épül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya mellett

Zalaegerszeg, 2019. május 17. A zalaegerszegi járműipari tesztpályához kapcsolódóan épülő Smartfield kutatóközpont 2019. május 17-én. Fotó: MTI/Varga György

    Zalaegerszeg, 2019. május 17., péntek (MTI) – Várhatóan júliusra elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szomszédságában az a magánberuházásban, 700 millió forintos költséggel épülő kutatóközpont, ahol 135 embernek adnak majd munkát.

A pénteki sajtóbejáráson Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: ez az első olyan magánerős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt. A Smartfield Kutatóközpont 135 munkahelyének többségére kutatókat, mérnököket, technológusokat várnak.

A beruházás annak bizonyítéka, hogy az önvezető és elektromos autókkal folytatott vizsgálatokra szánt járműipari tesztpálya hatással van Zalaegerszeg gazdaságfejlesztésére, a kutatás-fejlesztési tevékenység erősödésére – mondta a polgármester.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), a tesztpálya miniszteri biztosa ismertette, hogy a 265 hektáros pálya mellett közvetlenül 10 hektáros területen épül a jelenleg két épületrészből álló központ. A telek szomszédságában még 65 hektárnyi fejlesztési terület van, de már most jelentős a bel- és a külföldi érdeklődés.
A kutatóközpontra az egyetemek részéről is igény mutatkozik, több országból is érkeztek megkeresések.

Doszpoth Attila, a beruházó Z-ONE Park Kft. ügyvezetője kifejtette: a mintegy 700 millió forintos beruházással megvalósuló kutatóközpontot a piaci igény hozta létre, a tesztpályán ugyanis nem tud mindenki egyszerre tevékenykedni. A Smartfield Kutatóközpontot az autonóm közlekedéssel kapcsolatos zalaegerszegi kutatások fő helyszíneként képzelik el.

A 2000 négyzetméteres, két szárnyból álló, csonka piramist formáló háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat, illetve műhelyeket alakítanak ki, majd adnak bérbe, de az eddigi megkeresésesek alapján már most kevésnek tűnik a hely – jelezte az ügyvezető.

blb \ egr \ gkv \ bpt

MTI 2019. május 17., péntek 12:58

 Zalaegerszeg, 2019. május 17. Vigh László fideszes országgyűlési képviselő (b), Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester (k) és Doszpoth Attila, a beruházó Z-ONE Park Kft. ügyvezetője (j) a zalaegerszegi járműipari tesztpályához kapcsolódóan épülő Smartfield kutatóközpont sajtóbejárásán 2019. május 17-én. Fotó: MTI/Varga György

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük