Átadták a kerékpáros központot Letenyén

Letenye, 2019. június 26., szerda (MTI) – A horvát-magyar Happy Bike program keretében kerékpáros központot adtak át szerdán Letenyén. 

A határon átnyúló együttműködési program kertében Letenye, valamint a horvátországi Perlak (Prelog) és Ludbreg település több mint 866 ezer euró pályázati támogatást nyert el, amelyből Letenye 414,5 ezer eurót meghaladó támogatási forrást kapott – mondta el Farkas Szilárd, Letenye polgármestere az MTI-nek.     Hozzátette: a projekt célja, hogy a Magyarországról (Letenyéről) induló turisták a horvátországi Perlak (Prelog) és Ludbreg települések érintésével egy körtúrát tehessenek meg a térségben.     A Letenyén, több mint 80 millió forint ráfordítással kialakított kerékpáros centrum pihenőhelyként szolgál. A régi, funkcióját vesztett művelődési házat és a romos melléképületet felújították, így a szerdán átadott kerékpáros centrum már teljes felszereltséggel várja a turistákat: lehetőség nyílik pihenésre, zuhanyzásra, főzésre. Az udvaron zárt, fedett kerékpártárolókat alakítottak ki, és a biciklik karbantartását és javítását is biztosítani tudják.

Letenyén és környékén pihenőhelyeket, infopontokat alakítottak ki, a kerékpározható útvonalak mentén információs táblákat helyeztek el. A tanösvényen táblák jelzik, hogy mely útvonalakat ajánlják a turistáknak, a városban elhelyezett információs táblák pedig Letenye történetét, a város nevezetességeit, a Mura élővilágát mutatják be.     A projekt keretében a horvátországi Prelog külterületén, Oporavecben egy kisebb kerékpáros központot alakítottak ki, Ludbreg környékén pedig új kerékpárút épült. A turisták és a helyi lakosok így a Letenye, Prelog és Ludbreg közötti útvonalon már csaknem 100 kilométeres szakaszon kerékpározhatnak.

blo \ gtr

MTI 2019. június 26., szerda 13:11

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük