Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ

Címlapkép: Üzemcsarnok épül a zalaegerszegi volt laktanya területén. Kovács Attila építész, tervező által közreadott látványterv a zalaegerszegi volt laktanya területén épülő üzemcsarnokról 2019. október 10-én. Fotó: MTI/Varga György

    Palkovics László kiemelte, hogy az épülő központ lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok a tanulmányaik alatt a tudás mellett gyakorlati ismereteket is szerezzenek.Az önkormányzat, az iskolák, a városban működő vállalkozások együttműködésével és a kormány támogatásával Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ – közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a zalai megyeszékhelyen épülő duális szakképző központ építésének projektindító rendezvényén.

A 2014-ben létrejött duális képzési rendszer a nagyvállalatokra épült – emlékeztetett az innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette, hogy a duális képzésben a kisvállalkozások is részt vesznek, de nem tudnak olyan feltételeket biztosítani, mint a nagyobb vállalkozások. A zalai megyeszékhelyen a duális szakképző központban viszont a helyi gazdasági szereplők az önkormányzattal együttműködve tudják majd a duális képzést megvalósítani.

Kifejtette, hogy a duális szakképző központokra a jól képzett munkaerő biztosítása miatt is nagy szükség van. A második negyedévben a magyar gazdasági növekedés 5,2 százalék volt, négyszer akkora, mint az Európai Unióban. A magyar gazdaságot az ipar a high-tech tartalma viszi előre, a magas technológia viszont jól képzett szakembereket igényel, képzésüknek pedig a zalaegerszegi szakképző centrum lesz az egyik fontos eleme – hangsúlyozta Palkovics László.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) a város gazdasági fejlődéséről elmondta, hogy az elmúlt öt évben 4 ezer új munkahely jött létre Zalaegerszegen, az álláskeresők száma 2,5 százalék alá csökkent. A munkaerőhiány csökkentésére a közgyűlés 18 pontból álló csomagot fogadott el, ennek keretében bővült az ösztöndíjrendszer, 600 millió forint ráfordítással munkáshotel épült, 320 millió forintból fejlesztették az inkubátorházat.

Kitért arra is, hogy a BGE zalaegerszegi gazdálkodási karán pénteken adják át az 1 milliárd forint ráfordítással elkészült innovációs és kutatóközpontot.

Elmondta: az 1400 négyzetméter alapterületű szakképzési központ a Széchenyi 2020 program keretében, az egykori laktanya irodaépületének helyén épül fel.

A 600 millió forint európai uniós támogatással megvalósuló beruházást az önkormányzat 46 millió forinttal támogatta. Az üzemcsarnokban gépi forgácsoló-, hegesztő és lakatos műhelyeket és kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki. Az új épület lehetőséget ad az ipari tanulók szakmai gyakorlati képzésére is – tette hozzá.

A projekt keretében a működéshez szükséges infrastrukturális feltételeket az önkormányzat teremti meg, míg a betelepülő termelő cégek a szükséges eszközöket, gépeket biztosítják.     Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte: a szakképző központ modern környezete segítséget nyújt ahhoz, hogy a fiatalok tapasztalatokat szerezzenek és “kedvet kapjanak” szakmához.

Forrás: MTI 2019. október 10., csütörtök 20:59

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük